Kedves Vásárlóink!


Tájékoztatjuk önöket, hogy termékeink értékesítése webáruházunkban 2022. augusztus 31. napjától határozatlan ideig szünetel, így a 31-én 24:00-ig leadott rendelések esetében tudjuk megrendelésüket teljesíteni. A szünetelés alatt ügyfélszolgálatunk jótállási és szavatossági ügyekben a megadott telefonos és e-mail elérhetőségeken továbbra is elérhető

Bezár

GÖTZ: Játék, tanulás, kreativitás

Az első GÖTZ® babák

1950-ben az észak-bajor Rödental városában Marianne és Franz Götz megalapították a Götz-Puppenfabrik babagyárat. Az első, papírmaséból készült babákat kézzel készítette a Götz család öt tagja. 1957-ben Götzéknél elkészült az első öntött műanyag baba, már forgó szerkezetes végtagokkal – ami akkoriban forradalmian új technológiának számított a babagyártásban.
Götz Mia, szőke hajú, kék szemű, 27 cm magas

A Sasha-babák: igazi képzelőerő egy gyerekjátékban

A svájci születésű Sasha Morgenthaler (1893–1975) festő és szobrász a húszas években kezdett babákat készíteni. Az akkori kirakatok babái nem csak áruk miatt nem voltak vonzók számára: a szimmetrikus arcokra fagyott mosolyokat mesterkéltnek és hátborzongatónak látta. Három gyermekének ezért saját készítésű babákat adott, amik finomabb, „merengőbb” és picit aszimmetrikus arckifejezést kaptak. Sasha úgy gondolta, hogy a kor természetellenes babái sosem lesznek képesek megfogni egy gyermek képzeletét, és így játéknak sem jók. Olyan babákat akart készíteni, akikbe számtalan élő érzelmet lehet belelátni. Így lettek az első, később róla elnevezett Sasha-babák.
Götz Hannah, vörös hajú, barna szemű, 50 cm magas, kutyussal

A Götz-család és Sasha

A Morgenthaler-műhelyből kikerülő babák mind egyedi, kézzel készített, éppen ezért nagyon drága termékek voltak, de Sasha álma mindig is az volt, hogy a lehető legtöbb gyerekhez eljusson a munkája. Götzék tökéletes lehetőséget nyújtottak arra, hogy alacsonyabb költségen de mégis kiváló minőségben lehessen ilyen babákat készíteni, így 1964-ben együttműködésbe kezdtek és megindult a gyártás. Nagy sikerük lett. Sasha Morgenthaler tervezői munkája, a „merengő”, nyitott arckifejezés alapelvvé vált a babagyártásban, a Götz pedig világcéggé nőtte ki magát: 1985-re az egykor egyetlen család által működtetett cég már 150 dolgozónak adott munkát, 1987-ben pedig az Egyesült Államokban is nyílt leányvállalatuk.
Götz Baby Hannah otthon, kék szemű, haj nélküli, 33 cm magas

A GÖTZ® napjainkban

A világ egyik legnagyobb babagyárát jelentő GÖTZ® továbbra is családi tulajdonban van: 1999-től Anke Götz-Beyer és Uwe Beyer örökösök irányítják. A gyártás ma is híres babatervezők bevonásával történik. Két fő babafajta van forgalomban: a művészbabák gyűjtőknek szánt egyedi műalkotások, amik régi eredeti modelleken alapulnak. Mi a Shopping-All webáruháznál csak játékbabákat forgalmazunk. Szoros kapcsolatban állunk a német anyacéggel, és több mint 1000 GÖTZ® terméket tartunk készletünkön, hogy vásárlóinknak nagy választékot és gyors kiszállítást tudjunk biztosítani.
Götz Sophie, barna szemű, barna hajú, 50 cm magas

Mit kapunk egy GÖTZ® babától?

A GÖTZ® fejlesztési és gyártási folyamat egészét átjárja a kreatív, tanító és szórakoztató játék készítésének szándéka. A babák és kiegészítők célja, hogy aktív és sokoldalú játéklehetőséget biztosítson gyerekeknek a szerepjátszáson keresztül. A szerepjátszás elősegíti a mindennapi érzelmek szituációk kezelését: a babák puha, természetes arckifejezése lehetővé teszi, hogy a gyermek többféle érzelmi helyzetet (öröm, bánat, vonzalom) át tudjon játszani a baba segítségével. Az öltöztetés folyamata kedves problémamegoldó tevékenység, akárcsak építőkockák egymásra rakása, és a mozgatható végtagokkal együtt fejleszti a mozgáskoordinációs képességeket. A GÖTZ® babával elég csak a játékra koncentrálnia a gyermeknek, miközben fejlődni fog felismerés, tanulás, emlékezés, gondolkozás és empátia terén egyaránt.
Baby Hannah egész évben, kék szemű, barna hajú, 42 cm magas
 Rengeteg kiegészítő: a babák végtelenségig variálhatók
 Nagy gonddal kiválasztott, biztonságos és minőségi anyagok felhasználásával készül
 Könnyen tisztítható és tartós alkotóelemek: babatest, haj, ruhák, kiegészítők
 Minden babára és kiegészítőre 12 hónap garancia érvényes
 100%-ban biztonságos Shopping-All vásárlás: 30 napos elállási idő (Részletek >)

Kínálatunkban egész évben rengeteg Götz baba és egyéb játékbaba található!

 

A GÖTZ® elismerései:

A német Spiel Gut szervezet ajánlása Stevanne Auerbach, PhD. szervezetének a 100 Legjobb Játék díja A National Parenting Publications díja 2002-ből Az Oppenheim Toy Portfolio első díja

Vásárlóink mondták:

Nagyon aranyos es jó minőségű baba, kislányom imádja, ez lett a kedvenc!
Köszönöm a segítséget a baba kiválasztásához, ritka, hogy manapság ennyire kedvesen és segítőkészen állnak az emberhez... A baba gyönyörű, a kép nem igazán adja vissza!
Ajándékba kerestem Götz babát és a kép alapján választottam. Nagyon örülök, hogy be mertem vállalni látatlanban a vásárlást, mert a baba tökéletes! Köszönöm! :)
Bár ismertem a Götz babák hírét, „élőben” még sosem láttam ilyen babát a vásárlás előtt... maximálisan meg vagyok elégedve a termékkel, szebb, mint a fotók alapján képzeltem. Igényesen kidolgozott, bájos, remélem a kislányom is imádni fogja. ;)

 

Tovább a termékekhez »